Főoldal / Motoros túrák / Sárospatak - Tokaj és a tengerszem
Sárospatak - Tokaj és a tengerszem
| feltöltötte: | MotorZóna |
| feltöltve: | 2012. augusztus 20. |
| túra ideje: | - - - |
| túra hossza: |
Útvonal
Pénteken melóból tűz haza, pakolás, nyulam-bulam almozás, mosogatás, aztán este hét körül indultunk a szokásos évi 1 db 2-esben töltött motoros hétvégénkre, első szálláshely: Sárospatak.
Túra leírása
Természetesen
már Törökbálinton elkapott minket a vihar széle, de félelemre semmi ok,
eső ruha előkap, felhúz. Bp. belvárosa romokban: a Hősök terénél az
autók ajtajáig ért a víz, 15-20 cm átmérőjű örvényben próbál elfolyni a
csatornába a víz, az M3-as elején a felüljáróról lehajtva csak egy sáv
járható, egy óriási fa dőlt az útra. Ettől függetlenül a menetidő a
szállásig: 3,5 óra 4 db 10-15 perces megállóval, esőruha fel, esőruha
le, tankolás, cigi, egyéb természeti szükségek.... (Egy kis matek:
mennyi volt az átlagsebességünk a Biatorbágy - Sárospatak útvonalon????
Haladó matekosoknak: mennyi volt az átlag sebesség a pályán, ha az
országúton többnyire nem léptük át a sebességhatárokat???).
Másnap Sárospatak megnéz, motorral Sátoraljaújhely + környékbeli hegyi utacskák bejár, tengerszem megkeresése, estére érkezés Tokajba. Tokajban belvárost körbesétál, körülnéz, esz, aztán alusz (már amennyit - merthogy a kulturált borturizmus dühöngött a környéken, hajnalban meg a gólyafióka reklamált erőteljes kelepelés formájában a tetőablak mellett)...
Tokajból át Rakamazra rokonlátogatóba, onnan Tarcal, Tv torony, vissza Tokaj, fagyizás, onnan Szerencs, Huszárvár, aztán vízszintes zuhanás haza.
Volt egy csúcs sztorink is: Sárospatak - Tengerszem: Mert hogy a böcsületes, jóhiszemű túúúúrista ugye utána néz, mit kell feltétlenül megnézni ilyen helyeken... Hát ott van ám gyönyörű tengerszem. Malomkő bánya helyén alakult ki, és AZT EGYSZER látni KELL. Na ha kell, hát kell, legalább csobbanunk benne egyet!
A panzióban megkérdeztük,
- Oszt aztán hogyan jutunk oda el????
- Hát mivel?
- Hát motorral!
- Hát azzal inkább Károlyfalva felől. Merthogy a másik út kicsit rosszabb minőségű, de enduróval simán fel lehet menni ott is.
No problem, mocit kímél, Károlyfalvára be, útjelző tábla keres. Útjelző tábla sehol egy szál sem. Sebaj Tóbiás, keressünk egy Toldit, aki utat mutatna szekérrúddal! Kora délután, ebédidő. Ég a kopár szik sarja, mindenki legelészi békésen az otthonában az ebédet.
Egy csak egy legényt - na jó, inkább apó, volt vagy 70 éves - mégis csak levadásztunk, az udvarból rángattuk ki a bogrács alatt gyulladozó tűz mellől. Erős vidéki földmíves fíling. Meg pittyószag.
- Báttyám, monnyamámeg nekünk, hun kő a tengerszemhez menni?”
- Hát visszafordulnak, aztán ott az autónál balra, stb.... eljutnak a három kis tóig, ott van büfé is. Onnan már csak gyalog lehet menni.
- Jó és az mennyi, 10 perc?
-ÁÁÁÁÁÁÁ, dehogy is, van az legalább 45 perc!
- Cs. szemei kimerevedtek mint a kitömött állatoké a múzeumban, enyhe vörösség öntötte el az arcát, majd megkérdezte halkan, hogy
- És a másik úton el lehet menni a tóig???
- Persze!
- De nekünk azt mondták nem jó minőségű...
- Jó az! Én 15 éve még felmentem oda Trabanttal negyedmagammal! Nem volt ott semmi hiba! Igaz verte az alját, mint a rohadás!
Kétkedés árnya suhant át a szemünkön, ahogy összenéztünk, de megköszöntük és indultunk tovább bőszen, elrettenthetetlenül A tengerszemhez. Nem baj legalább csobbanunk egyet, már rohadt ránk a bőrruci.
Amikor már járó motorra pattantam fel Cs. háta mögé, még megütötte a fülem egy félmondat, hogy
- Csuda egy hely az, találtak ott már jeget augusztusban is.... - de a mondat elhalt a motorbőgésben.
Ekkor halványan elkezdett motoszkálni bennem a gyanú, hogy talán az a bikini, ami elfért a hátizsákban lehet hogy kevés lesz, de nagy meleg volt... Cs. hátraszólt, hogy ő aztán nem fogja kilométerekre hagyni a mocit, úgyhogy nem is látja!!!! (No meg aki ismeri őt egy kicsit, tudja, hogy bokaizületei oda vannak, sétálni borzasztóan utál!:))
Rendben: 37-es főútra ki, pár kilométert nyargalás, TENGERSZEM felirat integet, hogy erre, erre, erre. Óóóóóó, nincs itt semmi gáz! Van itt út fölfele, igaz, közben elfogyott az aszfalt, már csak murvás, nem baj jó lesz a földes is, de ez a csapat kiránduló miért vigyorog ilyen nagyon? Mi motorral kirándulunk, és??? ...
De már a Szőlőstelek közti út is úgy tűnik el-elfogyogat.... Őööö... De megy az csak arra és „picit” meredek meg sáros... Na, itt állj: cigiszünet! Bácsi döcög lefele biciklivel, küzd az elemekkel, hogy fennmaradjon rajta, nem baj, a motor majd bírja.
- Jó napot, messze van még a tengerszem? Magamban már hallottam a viccbeli székely válaszát: „most már messze...”, de NEM a bácsi felmutat vagy 50 m-rel feljebb,
- Ott van az elágazódásban a nagy fenyő, onnan jobbra, aztán már mindjárt ott van, ott a hajlatban!”- mutat fel a két domb találkozására.
Király, új lendülettel nyeregbe fel, már csak pár perc, és jön a Kánaán, az ígéret földje!....
Fenyőfa, megvan, út ...öööö....JOBBRA????! Hát ez inkább egy vízfolyás csak! Rövid kupaktanács után: akkor mocit lenyergel, megyünk kicsit gyalog - mégis. Már mindjárt itt van, azt mondta az öreg!!
Tábla: „Tengerszem ”, alágrafitizve: „a turista út csak egy karcolás”, „11 perc séta”.
Óóóó, hát 10 perc sétát igazán kibírunk. Mentünk vagy 2 percet, mikor az első szembejövő turistáknak utat engedve a vízmosásban félreálltunk. Még épp hogy csak pihegtünk, rajtunk tetőtalpig bőrszerkó, kézben buksisak, esőfelszerelés, háton 20 kg hátizsák...
Ránk néz a feltételezett anyuka a csapatból és kérdezés nélkül mondja
- Kitartás, még van vissza!
- Oké, sejtettük, hiszen a 10 percből csak 2 telt le....
Megyünk, egyre nehezebben a 30 fokos hőségben, az út egyre meredekebb, a vízmosás egyre keskenyebb, az idő tellik... Újabb szembejövő csapat. Ekkor már elég csapzottan nézhettünk ki, mert mikor megkérdeztük, hogy messze van-e még, enyhén elbizonytalanodva, a szavakat elhúzva a következő volt a válasz:
„ háááát,.....messszeeee....?!?!”- és valahogy az arcuk nem sugárzott a boldogságtól. Közben újabb szembejövők érkeztek, már meg sem mertük kérdezni őket, az egyik úgy tűnt sír. Nem mertem megkérdezni, hogy a boldogságtól, vagy a csalódottságtól, vagy allergia facsargatja az orrát, vagy a pasijával rúgta-e össze a port, de egyre inkább tűnt el minden remény belőlem.
Csak csendben próbáltam biztatni Cs.-met, hogy „gyerünk, mindjárt itt van, menni fog ez, meg tudod csinálni....” De már feltűnt neki is, hogy eddig még senkit nem látott fürdőruciban törölközővel csattogni lefelé. Nem baj, akkor nem fürdünk, de gyönyörű lesz! :)
Fél óra újabb meredek kaptató után kifogyott a szussz. Ültünk a földön vagy 10 percet. Az izzadság patakokban csorgott rólunk, a pólónk, a fejünk vizes, a bőrszerkó ránk ragadva... Eszembe jutott gyerekkorom egyik nevezetes kirándulása: Szilvásvárad, Istállós-kő – ősember barlang: valahogy sehogy sem akart elfogyni a turista úton kiírt 600 m, a szerpentines kaptatója, végül volt vagy 1,2 km (minima), majd a végén egy nagy LYUK a helyoldalban – egy világ omlott össze akkor bennem...
Felmerült a kérdés: visszamenjünk, vagy ne? De ha már idáig eljöttünk, lehet hogy a következő kanyar mögött ott lesz... Menjünk, tuti megéri, tök szép lesz! Na jó, menjünk....
Újabb negyed óra, két jobb-bal forduló után már láttunk a „fényt az alagút végén”, az erdő tisztulni kezdett, és mintha néhol nap tört volna át a lombok között. Ekkorra Cs. feje vöröslött, igyekeztem karnyújtásnál nagyobb előnyt szerezni, hogy a benne tartott bukósisak ütőköréből kikerüljek, a levegőben szagolható volt az agressziótól felgyülemlett tesztoszteron. És a verejtékszag...
DE MEGÉRKEZTÜNK. Korlát! A gyönyörű tengerszem: kb. 30 m mélyen a kivájt, függőleges sziklák mélyén csúnya, barnás, poshadt, békáskút jellegű pocsolya... A víz közelébe lemenni nem (vagy csak veszélyesen) lehet. A sziklák klasszak. De akkor is.
Irány le, reméljük a moci még egyben azon a helyen, ahol hagytuk. Lefelé valahogy könnyebben gurultunk, de szótlanul. Kb. odáig csorogtunk le, ahol az első kirándulós anyuka egy kicsit biztatott minket, amikor megpillantottunk egy fiatal párocskát: tetőtől talpig koromfekete bőrszerkóban, bukósisak.... Egy pillanatra cinkosan összevillant a szemünk Cs.vel, eszembe jutott, hogy talán nekünk is biztatnunk kéne őket, hogy csak kitartás, még van vissza egy kicsike...De nem, mocisokkal mégsem tolunk ki
A leírást beküldte: Maccs
Másnap Sárospatak megnéz, motorral Sátoraljaújhely + környékbeli hegyi utacskák bejár, tengerszem megkeresése, estére érkezés Tokajba. Tokajban belvárost körbesétál, körülnéz, esz, aztán alusz (már amennyit - merthogy a kulturált borturizmus dühöngött a környéken, hajnalban meg a gólyafióka reklamált erőteljes kelepelés formájában a tetőablak mellett)...
Tokajból át Rakamazra rokonlátogatóba, onnan Tarcal, Tv torony, vissza Tokaj, fagyizás, onnan Szerencs, Huszárvár, aztán vízszintes zuhanás haza.
Volt egy csúcs sztorink is: Sárospatak - Tengerszem: Mert hogy a böcsületes, jóhiszemű túúúúrista ugye utána néz, mit kell feltétlenül megnézni ilyen helyeken... Hát ott van ám gyönyörű tengerszem. Malomkő bánya helyén alakult ki, és AZT EGYSZER látni KELL. Na ha kell, hát kell, legalább csobbanunk benne egyet!
A panzióban megkérdeztük,
- Oszt aztán hogyan jutunk oda el????
- Hát mivel?
- Hát motorral!
- Hát azzal inkább Károlyfalva felől. Merthogy a másik út kicsit rosszabb minőségű, de enduróval simán fel lehet menni ott is.
No problem, mocit kímél, Károlyfalvára be, útjelző tábla keres. Útjelző tábla sehol egy szál sem. Sebaj Tóbiás, keressünk egy Toldit, aki utat mutatna szekérrúddal! Kora délután, ebédidő. Ég a kopár szik sarja, mindenki legelészi békésen az otthonában az ebédet.
Egy csak egy legényt - na jó, inkább apó, volt vagy 70 éves - mégis csak levadásztunk, az udvarból rángattuk ki a bogrács alatt gyulladozó tűz mellől. Erős vidéki földmíves fíling. Meg pittyószag.
- Báttyám, monnyamámeg nekünk, hun kő a tengerszemhez menni?”
- Hát visszafordulnak, aztán ott az autónál balra, stb.... eljutnak a három kis tóig, ott van büfé is. Onnan már csak gyalog lehet menni.
- Jó és az mennyi, 10 perc?
-ÁÁÁÁÁÁÁ, dehogy is, van az legalább 45 perc!
- Cs. szemei kimerevedtek mint a kitömött állatoké a múzeumban, enyhe vörösség öntötte el az arcát, majd megkérdezte halkan, hogy
- És a másik úton el lehet menni a tóig???
- Persze!
- De nekünk azt mondták nem jó minőségű...
- Jó az! Én 15 éve még felmentem oda Trabanttal negyedmagammal! Nem volt ott semmi hiba! Igaz verte az alját, mint a rohadás!
Kétkedés árnya suhant át a szemünkön, ahogy összenéztünk, de megköszöntük és indultunk tovább bőszen, elrettenthetetlenül A tengerszemhez. Nem baj legalább csobbanunk egyet, már rohadt ránk a bőrruci.
Amikor már járó motorra pattantam fel Cs. háta mögé, még megütötte a fülem egy félmondat, hogy
- Csuda egy hely az, találtak ott már jeget augusztusban is.... - de a mondat elhalt a motorbőgésben.
Ekkor halványan elkezdett motoszkálni bennem a gyanú, hogy talán az a bikini, ami elfért a hátizsákban lehet hogy kevés lesz, de nagy meleg volt... Cs. hátraszólt, hogy ő aztán nem fogja kilométerekre hagyni a mocit, úgyhogy nem is látja!!!! (No meg aki ismeri őt egy kicsit, tudja, hogy bokaizületei oda vannak, sétálni borzasztóan utál!:))
Rendben: 37-es főútra ki, pár kilométert nyargalás, TENGERSZEM felirat integet, hogy erre, erre, erre. Óóóóóó, nincs itt semmi gáz! Van itt út fölfele, igaz, közben elfogyott az aszfalt, már csak murvás, nem baj jó lesz a földes is, de ez a csapat kiránduló miért vigyorog ilyen nagyon? Mi motorral kirándulunk, és??? ...
De már a Szőlőstelek közti út is úgy tűnik el-elfogyogat.... Őööö... De megy az csak arra és „picit” meredek meg sáros... Na, itt állj: cigiszünet! Bácsi döcög lefele biciklivel, küzd az elemekkel, hogy fennmaradjon rajta, nem baj, a motor majd bírja.
- Jó napot, messze van még a tengerszem? Magamban már hallottam a viccbeli székely válaszát: „most már messze...”, de NEM a bácsi felmutat vagy 50 m-rel feljebb,
- Ott van az elágazódásban a nagy fenyő, onnan jobbra, aztán már mindjárt ott van, ott a hajlatban!”- mutat fel a két domb találkozására.
Király, új lendülettel nyeregbe fel, már csak pár perc, és jön a Kánaán, az ígéret földje!....
Fenyőfa, megvan, út ...öööö....JOBBRA????! Hát ez inkább egy vízfolyás csak! Rövid kupaktanács után: akkor mocit lenyergel, megyünk kicsit gyalog - mégis. Már mindjárt itt van, azt mondta az öreg!!
Tábla: „Tengerszem ”, alágrafitizve: „a turista út csak egy karcolás”, „11 perc séta”.
Óóóó, hát 10 perc sétát igazán kibírunk. Mentünk vagy 2 percet, mikor az első szembejövő turistáknak utat engedve a vízmosásban félreálltunk. Még épp hogy csak pihegtünk, rajtunk tetőtalpig bőrszerkó, kézben buksisak, esőfelszerelés, háton 20 kg hátizsák...
Ránk néz a feltételezett anyuka a csapatból és kérdezés nélkül mondja
- Kitartás, még van vissza!
- Oké, sejtettük, hiszen a 10 percből csak 2 telt le....
Megyünk, egyre nehezebben a 30 fokos hőségben, az út egyre meredekebb, a vízmosás egyre keskenyebb, az idő tellik... Újabb szembejövő csapat. Ekkor már elég csapzottan nézhettünk ki, mert mikor megkérdeztük, hogy messze van-e még, enyhén elbizonytalanodva, a szavakat elhúzva a következő volt a válasz:
„ háááát,.....messszeeee....?!?!”- és valahogy az arcuk nem sugárzott a boldogságtól. Közben újabb szembejövők érkeztek, már meg sem mertük kérdezni őket, az egyik úgy tűnt sír. Nem mertem megkérdezni, hogy a boldogságtól, vagy a csalódottságtól, vagy allergia facsargatja az orrát, vagy a pasijával rúgta-e össze a port, de egyre inkább tűnt el minden remény belőlem.
Csak csendben próbáltam biztatni Cs.-met, hogy „gyerünk, mindjárt itt van, menni fog ez, meg tudod csinálni....” De már feltűnt neki is, hogy eddig még senkit nem látott fürdőruciban törölközővel csattogni lefelé. Nem baj, akkor nem fürdünk, de gyönyörű lesz! :)
Fél óra újabb meredek kaptató után kifogyott a szussz. Ültünk a földön vagy 10 percet. Az izzadság patakokban csorgott rólunk, a pólónk, a fejünk vizes, a bőrszerkó ránk ragadva... Eszembe jutott gyerekkorom egyik nevezetes kirándulása: Szilvásvárad, Istállós-kő – ősember barlang: valahogy sehogy sem akart elfogyni a turista úton kiírt 600 m, a szerpentines kaptatója, végül volt vagy 1,2 km (minima), majd a végén egy nagy LYUK a helyoldalban – egy világ omlott össze akkor bennem...
Felmerült a kérdés: visszamenjünk, vagy ne? De ha már idáig eljöttünk, lehet hogy a következő kanyar mögött ott lesz... Menjünk, tuti megéri, tök szép lesz! Na jó, menjünk....
Újabb negyed óra, két jobb-bal forduló után már láttunk a „fényt az alagút végén”, az erdő tisztulni kezdett, és mintha néhol nap tört volna át a lombok között. Ekkorra Cs. feje vöröslött, igyekeztem karnyújtásnál nagyobb előnyt szerezni, hogy a benne tartott bukósisak ütőköréből kikerüljek, a levegőben szagolható volt az agressziótól felgyülemlett tesztoszteron. És a verejtékszag...
DE MEGÉRKEZTÜNK. Korlát! A gyönyörű tengerszem: kb. 30 m mélyen a kivájt, függőleges sziklák mélyén csúnya, barnás, poshadt, békáskút jellegű pocsolya... A víz közelébe lemenni nem (vagy csak veszélyesen) lehet. A sziklák klasszak. De akkor is.
Irány le, reméljük a moci még egyben azon a helyen, ahol hagytuk. Lefelé valahogy könnyebben gurultunk, de szótlanul. Kb. odáig csorogtunk le, ahol az első kirándulós anyuka egy kicsit biztatott minket, amikor megpillantottunk egy fiatal párocskát: tetőtől talpig koromfekete bőrszerkóban, bukósisak.... Egy pillanatra cinkosan összevillant a szemünk Cs.vel, eszembe jutott, hogy talán nekünk is biztatnunk kéne őket, hogy csak kitartás, még van vissza egy kicsike...De nem, mocisokkal mégsem tolunk ki
A leírást beküldte: Maccs
Túra útvonala
Motor Zóna - Minden jog fenntartva - Copyright 2006 - 2017
